Móri meggyfa telepítés


  • Kertész Portál
  • |
  • 2017.05.30.

Szaktanácsadóként mindig öröm jó hírekről beszámolnom, de ez a mostani bejegyzés különösen kedves számomra. A ZFW Hortiservice Kft. színeiben Kalafatics Imrével a Cerazus Kft. ügyvezetőjével az elsők között ismerkedtem meg, mint szaktanácsadó. Rögtön egy nagy projekt vette kezdetét 9000 meggyfa telepítésével.

A Móri terepviszonyok már önmagukban kihívás elé állították a telepítő csapatot, hiszen meredek domboldalakon kellett dolgozni a gépekkel.

A terep előkészítése közben hektáronként 800 mázsa istállótrágya került bedolgozásra 50-60 cm mélységbe mélyszántással. A tápanyag szolgáltatáson túl ekkora mennyiségű istállótrágya az erózió és defláció megelőzésében is óriási szerephez jut, hiszen számunkra kedvező irányba befolyásolja a talaj fizikai szerkezetét.

A tereprendezés végeztével kezdődött a növendékek helyének kijelölése és az ültetőgödrök kialakítása. 5x3-as térállással kijelölt, 80 cm mély és 60 cm széles ültetőgödrök várták a csemetéket, melyeket a Hunyadi Faiskola biztosított Debrecenből.

2015 ősz:

De ekkor jött a csavar! Az ültetőgödrök aljába 3 kg Tribu szervestrágya granulátum került. Ezt pár lapát földdel lefedtük és ahelyett, hogy a csemeték gyökerei hagyományos kémiai növényvédelemben részesültek volna, kizárólag csak mikrobiológiai hatóanyaggal rendelkező készítményeket használtunk. Mikorhizza és Trichoderma gombákkal kezeltük a növények gyökereit.

Az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt a hasznos gombákat és baktériumokat tartalmazó készítmények iránti kereslet. Ez nem véletlen, hiszen e hasznos kis szervezetek munkába állításával jelentősen növelhetjük növényeink tűrő- ellenálló- és termőképességét.

Mindeddig a gyümölcsösökben való elterjedése erősen korlátozott volt, hiszen a legtöbb esetben az ún.: bemártásos technikát alkalmazták a termelők, amikor közvetlenül a telepítés előtt egy vizes kádba merítették a növény gyökereit majd rögtön elültették azt. Ez több szempontból macerás eljárás volt. Először is sokszor előfordult, hogy az oldat nem lett elég, vagy túl sok volt. Előbbi esetben voltak csemeték, amik egyszerűen kimaradtak a kezelésből, utóbbi esetben pedig a hatóanyaggal teli oldatot egyszerűen kiöntötték. Micsoda pénzkidobás… Ezen felül ez az eljárás még plusz munkaerőt is igényelt, ami tovább drágította a telepítés amúgy sem csekély költségeit.

Erre a problémára nyújt megoldást a ZFW Hortiservice Kft. által forgalmazott Click tabletta. Ez egy 4,5 grammos tabletta melyet közvetlen a növény gyökeréhez kell helyezni, mielőtt betemetnénk az ültetőgödröt. A Clickben grammonként milliárdos nagyságrendben találunk Tricoderma-t (Trichoderma atroviride) Mikorrhizza-t (Glomus intraracides) és Rhizobaktériumokat.

A Mikorhizza gombák egy életre szóló szimbiózist alakítanak ki a növény gyökereivel, mely így többek között ellenállóbb lesz az szélsőséges környezeti tényezőkkel szemben. A Trichoderma gombák talajba kerülve azonnali hatást fejtenek ki a talajlakó patogén gombákra (Fusarium, Rhizoctonia, Verticillium, Armillaria…stb).

Végül mind a 9000 csemete megkapta a 3kg-nyi szervestrágya granulátumját és Click tablettáját, majd 2 menetben 30-50 l vízzel beiszapoltuk a növények gyökereit és vártunk.

Vártuk a tavaszt, hogy megmutassa erőfeszítéseink sikerességét.  

2016 tavasz, tökéletes eredés:

Tavasszal az ültetvényt bejárva arra a megállapításra jutottunk, hogy megérte az új szemléletmód gyakorlati alkalmazása, hiszen a növendékek indulása egységes és erős volt.

                A 2016-os nyár is tartogatott előre borítékolható kihívásokat. Növényélettanilag az egyik legfontosabb kihívás a várható szélsőséges magas hőmérséklet volt. Egy fiatal ültetvény életében a legsikeresebb indulást is tönkre teheti a nyarak során sajnos ma már egyre gyakoribb extrém magas hőmérséklet. Ha napokon keresztül szélsőséges melegek érik az ültetvényeinket, akkor csak idő kérdése, hogy növényeink mikor vesztik el az életért folytatott csatát. Jelen ültetvény esetében azonban a talajban már dolgozott az első védvonal. Az elmúlt ősz és tél alatt a Mikorhizza gombák már birtokba vették új lakhelyüket, a meggyfák gyökereit. A ”lakhatásért” cserébe pedig kitolták a növendékek szárazságtűrő képességeit.

De napokon, sőt júliusban akár heteken át tartó hőségriadók miatt, végül szükségesnek láttuk a lombon keresztüli beavatkozást, ugyanis a csemeték növényélettani szempontból eljutottak teljesítőképességük határáig. A transpiráció leállt, a leveleken lévő sztómák becsukódtak, hogy elkerüljék a kiszáradást, ezzel egy időben a szén-dioxid optimális mennyiségének felvétele sem tudott megvalósulni. Ez a folyamat leginkább egy lefelé örvénylő spirálra hasonlít a növény szemszögéből. Nincs párologtatás, ami vakum hatást generálna és a vízben oldott, már felvett tápanyag nem képes eljutni a gyökérből és szárból a levelekhez, hogy ott feldolgozásra kerüljön. 

A probléma megoldására a Hortiservice Kft. által szabadalmaztatott Aminoret® technológiában már bizonyított Trainer-t használtuk. Ez egy növénykondicionáló készítmény, melyben a növényi eredetű aminosavak és peptidek enzimatikus hidrolízissel kerülnek előállításra. Gyakorlatilag ”infúzióra” kötöttük a csemetéket és átsegítettük őket az egyik legnehezebb időszakon.

És az eredmény?

A 2016-os őszi eredmények és képek magukért beszélnek:

Egy év elteltével a pótlás aránya 0,5%.