Idén is nagy látogatottsága volt a Gyümölcstermelők Éves Továbbképzésének


  • Kertész Portál
  • |
  • 2017.04.04.

A TÉSZ-ÉSZ Nonprofit Kft. minden évben hagyományosan szervezi meg a Gyümölcstermelők Éves Továbbképzését, amely idén március 16-17-én ismét Tatárszentgyörgyön zajlott le közel 150 fő termelő és szaktanácsadó, valamint ágazati szakemberek részvételével.

Közel 150 résztvevő jelent meg a konferencián

 

A kétnapos rendezvény középpontjában többek között az ültetvények létesítésével és korszerűsítésével kapcsolatos feladatok és kérdések álltak, valamint az eddig benyújtott VP pályázatok értékelése, továbbá a kiírásra várók ismertetése hangzott el. A konferencia további célja volt, hogy a résztvevők megismerkedjenek a kiskultúrák növényvédőszer engedélyeztetésének folyamatával, valamint a termelők, a Növényvédőszer Gyártók és Importőrök Szövetsége (NISZ), Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara (NMNK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) érdekeit közös nevezőre hozzák a szervezők, melyre egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül került sor. A konferencia ideje alatt háttéripari cégek kiállítása volt megtekinthető több témában, az udvaron pedig a DM-KER Kft. traktorait, permetezőit, valamint egy igazi újdonságnak számító - szőlő és gyümölcs ültetvények talajmenti fagy elleni védelmére szolgáló- FOG-DRAGON /KÖDVETŐ nevű gépet láthattak az érdeklődők. A gép a tűztérben meggyújtott tüzelőanyagot (pl.:  széna- szalma- kukorica bála,  szőlővenyige bála, nyesedék,  rönkfa, kitermelt tuskó) elégeti és a keletkező hőt, füstöt és vízpárát az ültetvényben elteríti.

 

Megismerkedhettünk Florian Bonefantal, a K.U.L.T. - Kress LLC egyik tulajdonosával, aki gyommentesítés gépesítésével foglalkozik. Jelenleg a mezőgazdaság teljes vertikumában építenek gyommentesítő gépeket. A K.U.L.T. cég különlegessége, hogy minden gépük egyedi, a termelő igényei alapján gyártják le. Erősségük még, hogy egyre kisebb méretű kultúrák irányába is találnak megoldásokat, pl. az 1 cm-es hagyma növények gyommentesítését is könnyen meg tudják oldani. Ezek a gépek apró alkatrészekből állnak, hogy minél pontosabban kivitelezzék a gyomok eltávolítását. Folyamatosan fejlődnek és nyitnak a gyümölcsösök gyommentesítése felé is.

 

KULT gép - fotó

 

Az I-Con.Share görög szaktanácsadói hálózat képviseletében tartott előadást Konstantinos Doulgeridis – Szentpéteri Tamás szaktanácsadó (Fruttamas Kft.) tolmácsolásával - arról, hogyan lesz egy földdarabból export piacképes modern, szuperintenzív termő ültetvény,  mi a sikerhez vezető út.

I-Con.Share görög szaktanácsadó Konstantinos Doulgeridis

Felhívta figyelmünket arra, mielőtt belekezdünk egy ültetvénytelepítésbe, ésszerűen gondoljuk végig, hogy az adott alany, faj megfelelő választás-e a területünkre. Ennek érdekében ismertette, hogy melyek a legfontosabb szempontok ültetvénytelepítés előtt:

  • klimatikus adottságok
  • talajanalízis
  • öntözési lehetőségek
  • piaci lehetőség
  • talaj fizikai minősége, sótartalma
  • mikroklimatípus
  • környezeti tényezők

 A felsorolt tényezők részletes kielemzésével megtudhattuk, hogy ismeretükben ültetvényünk telepítését úgy elő tudjuk készíteni, hogy utána már csak az egészséges gyümölcsösünk fenntartására kell odafigyelnünk. Az előadás során elsősorban az alma, őszibarack, sárgabarack és cseresznye ültetvényekről esett szó, de kiemelt figyelmet kapott a Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő fekete bodza is.

A görög szaktanácsadó említést tett az intenzív ültetvények előnyeiről, hátrányairól. Előnye többek között a korai termőre fordulás, magas terméshozam, szüreti munkák hatékonysága, fák hatékonysága, növényvédelem, valamint könnyen védhetőek jégháló rendszerekkel. Hátrányok közé tartozik a magas beruházási igény, magas munkaerőigény, és a nagyon nagy szaktudás igény. Nem elegendő csupán az ültetvény tulajdonosának szaktudása, a napi feladatokat elvégző (pl. metszés) munkások szaktudása is nélkülözhetetlen.

De vajon mikor térül meg a beruházásunk? Az intenzív ültetvény elengedhetetlen technológiai eleme a jégvédő háló. Már a jégvédő hálóval elkerülhetjük a jégkár, fagykár és napégés által okozott terméskiesést, ami alapján hamar megtérülnek költségeink.

From a piece of land till a modern productive super-intense orchard plantation. Ways to the success

Ha viszont minden körülményt figyelembe véve a telepítésünket véghezvittük, fontos a folyamatos tápanyag utánpótlás, amit a növények tápanyagszükségletei alapján kell megterveznünk.

A legfontosabb a gazdálkodásra használt területek pontos megismerése és a precíziós tápanyaggazdálkodás kialakítása, tudtuk meg a Haifa képviseletében Kéki Lászlótól. Rendszeres talajmintavétel, bővített talajvizsgálat, és azok alapján területeink részletes adattérképének felrajzolása, talajoldat EC, pH változásainak folyamatos nyomon követése, légi felvételek vagy műholdas hozamtérképek készítése, összehasonlítása az elmúlt évek felvételeivel. Ezek alapján a területen belüli differenciált műtrágya kijuttatás, különös tekintettel a védet formában való nitrogén kijuttatására (Haifa CoteN, Turbo-K Plus).

A talajvizsgálatnak manapság már van azonnali, okos telefon alkalmazással összekötött kézi talajszkenneres módja is. Ez a gyorselemzési technológia háromféle különböző hullámhossz tartományban dolgozó színképelemző szenzorral dolgozik és az adott talajmintánk nitrogén, foszfor, kálium, pH, EC, és humusztartalmára ad azonnali választ. A bővített talajelemzés elvégzésére a gyorselemzést kiegészítendő egy un. Lab-in-a-box szett is rendelkezésre áll. A készülék segítségével területeink tetszés szerinti pontjáról kaphatunk azonnali talajvizsgálati adatokat.

Soilcare cég kézi talajszkennere

Az első nap során előadásokat hallhattunk még szaporítóanyagokról, támrendszer és jégháló kiépítéséről, különböző posztharveszt eljárásokról is, valamint arról, hogy, mikor és milyen esetben elengedhetetlen egy jól felkészült szaktanácsadó igénybevétele, a termesztéstechnológia integrálása egy gazdálkodó számára.

Haifa Zsendules 2017.

Az első nap utolsó előadásaként bemutatásra került a Kertészportál. Ez egy információ megosztó portál, mely a zöldség-gyümölcs ágazat piaci és marketing információi mellett növényfajonként és technológiai elemenként foglalja össze a termesztés újdonságait, taglalja egy-egy probléma megoldási lehetőségeit, valamint bemutatja a hazai és nemzetközi kertészeti kutatások eredményeit.

A weboldal ezen felül számos további funkcióval, a zöldség-gyümölcs ágazat elsődleges szakmai információs portálja. A cél, hogy a tudomány és a szakma egymásra találjon. Az oldalon megjelenő információk az adott ágazatban dolgozó termelők érdeklődési köréhez kapcsolódnak.

            A rendezvény második napján hangsúlyos szerepet kapott a kerekasztal-beszélgetés, ahol a résztvevők szabadon vitathatták meg kérdéseiket a jelenlevő cégek képviselőivel, Nébih szakértőkkel és más szaktekintélyekkel.

 

A kerekasztal beszélgetésen sok kérdés megválaszolásra került

Szó esett a hazai kajszibarack kertészetek számára nehézséget okozó, a déli országokból kikerülő versenytársakhoz képest hazánkban alacsony számban engedélyezett növényvédő szerekről és használatukról. Felmerült az egyre nagyobb problémát jelentő levéltetű és lisztharmat elleni védekezés kérdése is. A beszélgetés érintette a Candidatus Phytoplasma prunorum fitoplazmát, amit a szilvalevél bolha terjeszt kajszi ültetvényekben, és az ellene való védekezés problémáiról. A bakteriális problémák is egyre nagyobb méretet öltenek kajszi ültetvényekben, a jelenlevő Pseudomonas sp. baktériumos betegség mellett egyre többször észlelhető a Xanthomonas sp. baktérium is, melyek ellen szintén nincs megfelelő készítmény.

Szükséghelyzeti engedélyek megadása, és elutasítása is figyelmet kapott a kerekasztal beszélgetés keretein belül, pl. a fekete bodza esetében a Pledge-re és a Pyranica-ra Envidor-ra, Mospilan, Dual Gold és Stomp-ra kértek engedélyt, de a tavalyi évvel ellentétben idén elutasították azokat. Emellett viszont számos kultúrában adtak ki szükséghelyzeti engedélyeket, valamint kiadásuk jelenleg is folyamatosan történik. 

A kiskultúrák számára ezek a kérdések évek óta megválaszolatlanok és egyre nagyobb problémát jelentenek, megoldásuk egyre égetőbbé válik. A cél az lenne, hogy - az amúgy sem erre való, ideiglenes problémamegoldásként üzemelő - szükséghelyzeti engedélyek megkérése és kiadása helyett egy olyan közös összefogás alakuljon ki a termelők, szaktanácsadók, a növényvédő szer gyártók és a Nébih által, amely egymás munkájának segítésével gyorsabb és hatékonyabb engedélyezési folyamatot eredményez. Azért, hogy az adott növényvédő szert minél hamarabb használni lehessen az ültetvényekben.

További előadások:

Szentpéteri Tamás:

Szentpeteri Tamás Sarlospuszta 2017.

 

Palesits  Faiskola Kft.

Gyumolcs szaporitoanyagok Sarlospuszta 2017.

 

Nagy Attila

Főosztályvezető

EMVA Stratégiai Főosztály

Miniszterelnökség

Nagy Attila előadás

 

Timac Agro

Bucsi gyumolcs telepites

 

DM-KER Kft.

Modern ultetvenyek letesitese

 

AgroFresh:

ProTabs 2017.

 

Soil Cares

SoilCares Vona M.

 

Vitafruit:

Vitafruit jégháló rendszerek.

 

Vincze Viktória:

Termesnovelo anyagok engedelyeztetese

 

Szerzők:

Bogya Zita, Vincze Viktória

TÉSZ-ÉSZ