Miért kell gázosítással végezni a talaj fertőtlenítését?


  • Kertész Portál
  • |
  • 2018.04.24.

 

Valószínűleg minden termelő számára közismert tény, hogy a talaj kórokozókkal vagy károsítókkal való fertőzöttsége nagyban meghatározza a termesztés sikerét és eredményességét. Nagy értékű kultúrák (korai zöldség, dísznövény termesztés és gyümölcs, szőlő ültetvények) esetében, ahol több éven keresztül ugyanabban a talajban neveljük a növényeinket, a telepítés megkezdése előtt feltétlenül tudnunk kell a talajunk növény egészségügyi állapotát, mert az évek teltével az induló állapot csak romlani fog. Ebből adódóan nem mindegy, hogy a talajunk a gyomokon kívül még talajlakó kártevőkkel, pajorokkal, fonálférgekkel, vagy talajlakó kórokozókkal is fertőzött, mert a fertőzés milyensége meghatározza az ellene való védekezés lehetőségét és annak módját is.

Gyakran mondjuk, hogy talajfertőtlenítést kell végezni, de azt már kevésbé részletezzük, hogy mi ellen és mivel. Ha áttekintjük a talajfertőtlenítő szereket, akkor találunk közöttük olyan rovarölő hatású talajfertőtlenítőt, amelyek csak a talajlakó, drótférgeket, pajorokat és egyéb lárvákat irtják, de hatástalanok a fonálférgek, gombák, baktériumok és gyomok ellen. Vannak olyan készítmények, amelyek csak a fonálférgeket viszik, és azokat is a talajfertőtlenítők közé soroljuk. Igaz vannak olyan szerek is, amelyek mind rovarölő, mind fonálféreg ölő hatással rendelkeznek, de hatástalanok, a talajból fertőző gombák és baktériumok ellen. A talajfertőtlenítők közé soroljuk azokat a készítményeket is, amelyek egyes talajból fertőző gombák ellen hatékonyak, de hatástalanok a rovarok és fonálférgek ellen, nem említve a gyomokat.

Tehát a talajfertőtlenítés, mint fogalom, túlságosan általános, és a lényeget eltakarja. Ezért kell megkülönböztetnünk a talaj gázosítást, mert csak ez a kezelés nyújt általános és biztonságos védelmet a talajból fertőző károsító szervezetek ellen, beleértve a rovarokat, fonálférgeket, gombákat, baktériumokat és a csirázó gyom magvakat. Ez azt jelenti, hogy a talaj gázosításával, átfogó, komplex védelmet tudunk biztosítani az induló, új kultúránk számára.

Ha áttekintjük a rendelkezésre álló komplex hatású talajgázosító szerek körét, akkor azt kell mondanunk, hogy igen csak szegényes a választék, mert az engedélyezett két hatóanyag csoport (dazomet, metam) felhasználhatóságát tekintve, mind dózisában, mind a kijuttathatóság gyakoriságában erősen korlátozott. További gondot jelenthet, hogy ezek a készítmények, nem csak a talajból fertőző károsítókat pusztítják el, hanem a talajban élő hasznos élő szervezeteket (pl. Trichoderma fajok) és a talaj mineralizáció szempontjából fontos szaprofita, lebontó szervezeteket is.

Létezik, viszont egy olyan új talajgázosító készítmény, amelyik úgy nyújt teljes körű védelmet a talajból fertőző károsító szervezetek ellen, hogy közben a talaj hasznos élő szervezeteinek nagy részét megkíméli, nincs káros mellékhatása, sem szermaradéka. Ez a folyékony klórpikrin hatóanyagú TRIPICRIN a talajba kerülve gázosodás után fejti ki hatását, majd úgy bomlik le minden káros szermaradék nélkül, hogy a bomlásterméke a növények és a talaj hasznos élő szervezetei számára tápanyagként szolgál.

Ennek a készítménynek is vannak azonban kötöttségei, amelyek a következők.

  • jelenleg ez a készítmény csak eseti engedéllyel rendelkezik, ami 120 napos felhasználást tesz lehetővé,
  • ez a szer kereskedelmi forgalomba nem kerül, ezért csak komplett, a kijuttatást is magába foglaló szolgáltatásként lehet a kezelést megrendelni.
  • a készítmény kijuttatását csak olyan gázmester végezheti, aki elsajátította a TRIS és Ekoprevent cégek által biztosított adagoló rendszer szakszerű használatát, és arról igazolással rendelkezik.

Ezek a kötöttségek viszont előnyt is jelentenek, mert a veszélyes talajfertőtlenítő szer egy zárt rendszeren keresztül, professzionális szakemberek közreműködésével úgy kerül kijuttatásra, hogy a termelő nem érintkezik a talajgázosító szerrel.

A kijuttatott készítménynek sem káros mellékhatása, sem szermaradéka nincs, ezért sem emberre, sem az élő környezetre veszélyt nem jelent. A kezelt talajon a kezeletlenhez viszonyítva minimum 25%-al magasabb terméseredményt lehet elérni úgy, hogy a kezelt terület növényállománya lényegesen jobb stressz tűréssel rendelkezik, és korábban produkál piacképes árut.

A kezelést követő 20 nap elteltével kerül a terület felszabadításra, és akkor a termelő minden különösebb előkészítés nélkül közvetlenül ültetheti, vagy vetheti a termeszteni kívánt kultúrát a kezelt talajba.

A kezelés sikeréhez azonban elengedhetetlen a termelők, és talajfertőtlenítést végzők együttműködése, mert a fertőtleníteni szándékozott területet a kezeléshez elő kell készíteni.

Ez azt jelenti, hogy

  • a kezelést megelőzően kettő héttel, a talajról el kell távolítani a régi kultúra maradványait,
  • a területre szánt szerves trágyát be kell dolgozni, és talajműveléssel aprómorzsás talajszerkezetet kell kialakítani legalább a termeszteni kívánt kultúra gyökérzónájának mélységéig (30-40 cm),
  • utána ki kell alakítani a kívánt felületet, ágyásokat vagy bakhátakat,
  • az előkészített területet alaposan be kell locsolni úgy, hogy a talajt vízzel feltöltsük a vízkapacitás 50-70%-áig,
  • az előkészített területre ki kell helyezni a csepegtető öntöző csöveket úgy, hogy azok egymástól mért távolsága nem lehet több 1,2 méternél,
  • a kihelyezett csepegtető öntöző rendszert be kell üzemelni és a jelentkező hibákat kijavítani,
  • az így előkészített területet sérülésmentes fóliával kell letakarni és a fólia széleit földdel, vagy más módszerrel légmentesen le kell zárni.

Amikor mindezzel készen van a termelő jelezheti a szolgáltatónak, hogy a terület gázosításra készen áll.

Óhatatlanul felmerül a kérdés sok emberben, hogy kinek érdemes egy ilyen procedúrába belekezdeni?

 

A válasz egyszerű, mert mindenkinek, aki:

  • nagy értékű kultúra termesztésébe kezd,
  • aki szőlő, gyümölcs ültetvény vagy szamóca telepítésébe kezd, ha nem akarja, hogy a különböző fejlettségű pajorok megtizedeljék a fiatal telepítést, nem beszélve a talajból fertőző kórokozók támadásáról, vagy az újratelepítési betegségekről,
  • aki már több éve ugyanazon a területen termeszt és érezhetően csökken a talaj termőképessége, mert a talajból fertőző károsító szervezetek felszaporodása gyanítható,
  • azoknak, akik szeretnének olyan készítményt használni, ahol nincs szermaradék veszély,
  • azoknak, akik szeretnének átállni a bio termesztésre, vagy bilógiai talajkezelő készítmények bevezetésére, mert kísérletileg igazolt, hogy a biológiai készítmények a bennük rejlő lehetőségeket Tripicrin-es gázosítással fertőtlenített talajon tudják igazán érvényesíteni,
  • azoknak, akik hisznek a talajon történő minőségi növénytermesztés sikerében, és versenyképességében,
  • és azoknak, akik nem csak termesztenek, hanem számolnak is, és gondot fordítanak a beruházásaik megtérülésére és befektetéseik „ár-érték arány” elemzésére!

 

Dr. Tóth Bertalan

Ekoprevent Kft.

ügyvezető igazgató

http://www.ekoprevent.com/