Meggyy metszési bemutató 2018


  • Kertész Portál
  • |
  • 2018.08.22.

Meggy metszési bemutató Mátészalka térségében.

            A megjelent TÉSZ tagok számára különböző fajtájú és korosztályú meggyfáknak a zöld metszését mutatjuk be. A fiatal fáktól az idősek felé haladunk, hogy láthassuk azt, hogy egy ültetvény létesítésétől a termőkoráig, melyek azok a teendők, amelyek zöldmetszéses, nyári metszés beavatkozását foglalják magukban.

1 fotó: Meggy zöldmetszés Szentpéteri Tamással (Fotó: Fodor Sándor)

 

            Az első meglátogatott ültetvény blokkban második éves fákat metszünk. A kialakítandó koronaforma az kombinált váza, tehát csak alsó vázkarral rendelkező fákat alakítunk ki, amelynek egy függőleges központi tengelye van. A törzsmagasság min. 120 cm és 4 vagy 5 vázkart szeretnénk kialakítani ezeken a fákon. Már a tavaszi metszés során így indították a fákat, de nyilván a tavaszi metszés óta eltelt hónapokban és vegetációs időszakban újabb hajtások nőttek ki. A zöld metszés fő célja ezeken a fiatal fajtákon, hogy a vázkar jelölt elágazások és a központi tengely csúcsív hajtásának dinamikus növekedését fenntartsuk, azzal hogy ezeknek a konkurens hajtásait levágjuk. Mit jelent ez, hol vannak ezek a konkurens hajtások? Elsősorban ugyanúgy, ahogyan a tavaszi metszésen is figyeltünk a megfelelő törzsmagasságra, hogyha a talajtól számítva 120 cm-es magasságig bármilyen új hajtás nőtt a fa törzsén, akkor azt tőből, csonk hagyása nélkül eltávolítjuk. Ezt követően kiválasztjuk azt az öt elágazást, melyekből a fa vázkarját szeretnénk kialakítani, fölötte növekedő új hajtásokat, amelyek a vázkar jelölteket leárnyékolják 2-3 cm-es csonk hagyásával levágjuk a fáról. Természetesen ezek az árnyékoló hajtások elsősorban a meggyfáinknak a sudarán nőnek. Másik fontos dolog, hogy legtöbb esetben ezeknek a fáknak a csúcshajtása jó öntözés mellett többfelé ágazik. A vezérhajtás konkurenseit jelentő hajtásokat 2-3 cm-es csonk hagyásával vágjuk le a csúcshajtásról, biztosítva a függőleges domináns hajtás lendületes, erős fejlődését. Fontos, hogy a nyári metszés során túl sokat ne metsszünk, csak a legszükségesebb konkurens hajtásokat vágjuk le, ne törekedjünk a 100%-os metszés elvégzésére, hiszen a meggyfák növekedésének a stimulálása miatt fontos, hogy legalább a fiatal fákat 4-5 éves koráig tavasszal is metszésben részesítsük.

            A következő ültetvény már nagyobb fákat tartalmazó harmadik és negyedik éves állomány volt. A legfőbb különbség az előző ültetvényblokkhoz viszonyítva, hogy itt az alsó 5 vázkar meghagyása mellett már az alsó vázkar rész fölött 80 cm-rel egy második gallyemeletet is kialakíthatunk, ahol termőgallyakat hagyunk meg. Természetesen a vázkarok és e fölött a gallyemelet között 80-100 cm résznek kell lenni, ahonnan az összes fél métert meghaladó hosszúságú elágazást levágjuk. Nagyon fontos az ilyen korosztályú ültetvényen, hogy a vázkarok végeit a kétéves fák vezérhajtásaihoz kihegyezzük, tehát a konkurens hajtásokat 2-3 cm-es csonk hagyásával eltávolíjuk. Konkurens hajtások alatt azokat a hajtásokat értjük, amelyek olyan vastagságúak és hosszúságúak, mint a vázkar végeinek vezérhajtása, amelyen tovább szeretnénk növeszteni az adott vázkart. A túlzottan lecsüngő, a jövőben földre érő/lógó hajtásokat szintén levágjuk csonkot hagyva. A vázkarok és a középső termő gallyzóna között megtisztítjuk a fa sudarát, és mint a fiatal fák esetében, itt is eltávolítjuk 2-3 cm-es csonk hagyásával a központi tengely folytatását képző hajtás konkurens hajtásait, ezáltal biztosítva a fa tetejének töretlen fejlődését.

 

2. fotó: Zöldmetszés meggyben (Fotó: Fodor Sándor)

.

A szakmai nap folyamán idős ültetvényeket is megtekintettünk, ahol a résztvevő tagság számára kiemeltük, hogy ezeknek a fáknak zöld metszése már géppel is lehetséges, síkfal metsző alkalmazásával, amellyel a fáknak mind az oldalirányú, mind a magassági kiterjedését korlátozhatjuk. Klasszikusan egy 6x4 méteres térállású ültetvényben a javasolt fa magasság nem haladja meg az 5 métert. Több környékbeli ültetvényen tapasztaltuk, hogy akár 6-7 méteres fák is vannak, amelyek túlzott magassága az alsó rész kopaszodását eredményezi, illetve a bepermetezhetőséget is lehetetlenné teszi a túl nagy lombtérfogat. A fák a felső része nehezen részesíthető növényvédelemben a túlzott magasság miatt, ezért javasolt a magasság a korlátozása. Amennyiben gömb jellegű fánk alakult ki és a tavaszi metszés során nem sikerült annak a közepét eléggé megnyitni, tehát nagyon árnyékos a fa középső része, a zöld metszés egy kézi beavatkozással is kiegészíthető ugyanezeken az idős termő fákon. Mindez azt jelenti, hogy a fa belső részében keresztbe, függőlegesen felfelé, a korona belső része felé növő, nagyobb gallyakat ki lehet fűrészelni, illetve karos ollóval el lehet azokat távolítani az adott elágazás vastagságának függvényében.

 

Szentpéteri Tamás (Zöldmetszés bemutató, Mátészalka 2018)