Növényvédelmi tapasztalatok meggy ültetvényben 2017-ben


  • Kertész Portál
  • |
  • 2017-10-17

Fülöp László, növényorvos előadást tartott a 2017-ben megszervezett Keceli Meggy Szakmai Napon. Előadásának címe Növényvédelmi tapasztalatok meggy ültetvényben 2017-ben.

Előadását a biotikus tényezők ismertetésével indította, mivelhogy a termőképesség energetikailag kódolva van, de a különböző biotikus tényezők csökkentik ennek mértékét! Előadásában kiemelt szerepet kapott a hőmérsékleti tényező és annak változása. Kiskunmajsa környékén az idei év tavaszán jelentős hőingadozások következtek be. A -14 fokot két héten belül + 15 fok váltotta fel. A hőingadozás után a fákon tapasztalható volt az ágrészek elhalása. Ez a kritikus hőmérséklet különösen a késői meggy fajtákban okozott problémát, a virághullás mellet erőteljes levélhullás is bekövetkezett.

Növényvédelmi védekezéssel kapcsolatban előadónk elmondta, hogy minden évben ugyanazt a védekezési technológiát hajtja végre, az aktuális év helyzetéhez való minimális változtatással.

Amik ellen védekezni kell azon térségben többek között a monília (Monilia fructigena, M. fructicola, M. laxa), az antraknózis (Colletotrichum acutatum), a lombosfa fehérmoly (Leucoptera scitella), európai cseresznyelégy (Ragoletis cerasi) és amerikai keleti cseresznyelégy (Ragoletis cingulata), valamint az újnak mondható pettyesszárnyú muslica (Drosophila suzuki)

A moníliás gombafertőzés hajtáselszáradáshoz vezet, legalább 3-szori kezelést kell végrehajtani virágzásban. Első kezeléshez cipradinil hatóanyagot javasol az előadó, majd tebukonazol volt, ami eredményes védekezést mutatott. Ha nagyon nagy a fertőzés, akkor kontakt szerek kijuttatására is szükség lehet. Hazánkban a fent említett 3 faj található meg. Viszonylag új kórokozónak mondható a Monilia fructicola-t, ami egy sokkal agresszívebb faj a másik kettőhöz képest, mivel 72 órán belül sokkal erősebb fertőzést véghez tud vinni.

Antraknózis: 7-8 éve kezdett el felszaporodni a térségben. Tünetei: fényes szemek tompa színűek lesznek, valamint barnás, besüppedő foltokat okoz. Keserű érésnek is hívjuk, ha a tünet megjelenik, már nincs esély a védekezésre. Metsszük a meggyet, legyen szellős a fa, ezzel megakadályozva a sporulációt az ültetvényekben. Akkor tud fertőzni ha alacsony a hőmérséklet és magas pára, megfelelő szellőztetés mellett nem szaporodik fel.

A faj újbóli elterjedése a jelenlegi növényvédelmi helyzetképre is fogható. Az AKG-ban csökkentettük a szerek használatát, valamint a felszívódó szerek használata lett jellemző a kontakt szerek pedig elhagyásra kerültek.. Ez probléma. Szamócán is van Colletotrichumos fertőzés. Kontakt és felszívódó szerek együttes alkalmazásával tudunk megfelelően védekezni az antraktózis mellett. Hatóanyag javaslatok a Tiofanát-metil, TMTD.

Kései érésű meggynél még egy beavatkozás szükséges!

A lombosfa fehérmoly, nem minden fajtát szereti, de ahol megjelenik, ott nagy károkat tud okozni. Kis aknákban lárvák élnek, a szüreti idők alatt a lárvák szövőfonállal lejutnak a talajra és ott bábozódank, amikor húzzuk ki a ponyvát. Idei évben alacsony volt az egyedszám, ha 100 körül fogunk, akkor kell elkezdeni a védekezést ellene.

Cseresznyelégy nem nagyon fordul elő a térségben, de mindenképpen védekezni kell ellene, mert a kereskedők a zéró toleranciát követelik meg. A keleti és európai cseresznyelégy közti különbség növényvédelmi szempontból, hogy rajzásuk nem egy időben történik, ezért a védekezési ciklust meg kell hosszabbítani. Későn érő meggynél még egy kezelés elengedhetetlen.

A Rh. cerasi és a Rh. cingulata szárny rajzolata (internet, Szeőke 2006)

Az előadását a Pettyesszárnyú muslicával zárta. Az idén kijött egy szükséghelyzeti engedély (Exirel), aminek használatát a Megyei Növényvédelmi Osztályokon kell kérni.

 

Az előadás az alábbi linken található:

Növényvédelmi tapasztalatok meggy ültetvényben 2017-ben