A talajok összes foszfor tartalma 0,02 – 0,20% (Füleky, 1999) között változik, ebből 50% szerves, 50% ásványi eredetű foszfor. Ennek csak kis részé hasznosul, mert a foszfor általában kötött formában fordul elő, ezért a növény csak kis részét képes felvenni.
A szerves foszforvegyületek legnagyobb része fitin, inozit-hexafoszfát, de jelen vannak a talajban foszfolipidek, nukleinsav, foszfoproteidek, cukorfoszfátok formájában is. A szerves foszfortartalom mintegy 30%-a huminsavakból származik, vagy fulvosavakhoz van kötve. A szervesanyag tartalom és a foszfortartalom között nincs szoros összefüggés. A C/P arány termékeny, jó humusz minőségű talajokban 100. A 150 feletti értékek már kedvezőtlenek, mivel ilyenkor a szerves foszfortartalom mineralizációjának üteme lassú.
A hárombázisú foszforsav H3PO4 vizes oldata a pH függvényében az egyes részecskefajták, H3PO4, H2PO4-, HPO42-, és a PO43- különböző mól hányadát tartalmazza. A növények főként a H2PO4- és a HPO43- formákat képesek felvenni. Hogy melyik forma van jelen a talajban, függ a pH-tól. Ha a talaj pH-ja ≤6, megkezdődik a vas(III)- aluminium(III)-foszfát kicsapódása, ez először bázikus vegyületek formájában történik. Ha a pH ≥7, akkor a kalcium-foszfátok (CaHPO4, hidroxilapatit) kicsapódása történik. Ezért a tápanyagként növények által felvehető foszfátok, viszonylag szűk pH-tartományban vannak jelen, és kedvezőtlen körülmények között a műtrágyaként kiszórt foszfát jelentős része a talajban a növények számára hozzáférhetetlenné válik.
Adott kémiai anyagok sorsát és tartózkodási idejét a talajban a fizikai egyensúlyok határozzák meg, s a talajból gyökérzóna alatti rétegbe való távozása csak fizikai úton történhet. (Papp & Kümmel, 1992)
A talajban lévő foszfortartalmú vegyületek két nagy csoportba oszthatók:
- Szervetlen foszforvegyületek
- Szerves foszforvegyületek
Az ásványi, vagyis a szervetlen eredetű foszfortartalom, részben natív eredetű (apatitok), részben pedig az apatitokból származó mállástermékeiből származó és műtrágyákból kialakult új képződményekből áll.
A talaj eredeti foszfortartalmát nehezen oldható hidroxi-apatit (Ca5(PO4)3OH) és a még nehezebben oldható fluorapatit (Ca5(PO4)3F) izomorf elegykristályai képezik, melyek csak igen lassú fizikai-kémiai mállásfolyamatokban alakulnak át.
A műtrágyákkal talajba jutott vízoldható monokalcium-foszfát (Ca(H2PO4)2), és a citrátoldható dikálcium-foszfát (CaHPO4) viszonylag gyorsan alakulnak át nehezebben oldható foszfátokká. Meszes talajokban Ca-foszfátok, savanyú talajokban Fe-, Al-foszfátok képződhetnek.
A foszforvegyületek oldhatóságát figyelembe véve, a foszfor mobilitására és felvételére legkedvezőbb a pH = 5,5-7,0 tartomány, mivel a kedvezőtlen lekötődési, illetve átalakulási folyamatok elsősorban e pH–érték alatt, illetve e felett játszódnak le. A foszfátionok koncentrációja a talajoldatban rendkívül kicsi, ezért a növények ellátásában a diffúziónak meghatározó szerepe van.
A szerves foszforvegyületekből mikroszervezetek hatására foszfátionok válnak szabaddá. A nehezen oldható foszfátok oldódását is a mikroszervezetek és a kémiai egyensúly változása idézik elő. Az oldódás a hidroxónium ionok hatására is létrejöhet.
A talajok foszforszolgáltató képessége függ a talaj foszfát tőkéjétől, talaj kémhatásától (oldhatóság), talaj nedvességétől (nedvesedés-száradás) és a gyökérrel való kontaktustól. Homoktalajra jellemző a rossz a víztartó képesség, ezért hamar kiszárad, a foszfor mozgása (diffúzió) lassú. Ezzel szemben az agyagtalajon, mivel jobb a víztartó képessége, potenciálisan tartósabb a talaj nedvességtartalma, így nagyobb a foszfor-adszorpció, ezért kisebb lehet a növények által felvehető foszfátmennyiség (Füleky, 1999).
Vincze Viktória