Az aktív fagyvédelmi módszerek technológiája, alkalmazási lehetőségei és korlátai 2.


  • Kertész Portál
  • |
  • 2017-11-30

Füstölés

A technológia bemutatása, műszaki jellemzése

A füstölésnek írott szakirodalma nincs. A fő kérdés lényegében a füstölésre szolgáló anyag megválasztása. Erre kisméretű ültetvényekben általában nedves falevelet, szalmát vagy akár gumit használnak, melyek lényege, hogy olcsók vagy adott esetben külön kiadás nélkül rendelkezésre állnak, de lassan égnek, nagy és hosszan tartó füstöt képeznek. Nagyobb ültetvényekben elsősorban nagyméretű szalmabálák jönnek számításba.


A hatásmechanizmus háttere

 Füstölés alkalmazása almaültetvényben egy szélcsendes, kisugárzási fagyos éjszakán (Major Zsolt)

A füstölést nagyon régóta alkalmazzák a fagyok elleni védekezésben, vélhetően egyszerűsége és alacsony költségei miatt. A módszer a terület hőkisugárzásának mérséklésére törekszik azáltal, hogy egy füstpaplant képez a terület fölött, ami – a feltételezések szerint – gátolja az ültetvény hőkisugárzását, és így képes melegebben tartani az adott területet.

A tudományos álláspont a módszerrel kapcsolatban azonban az, hogy a füst elhanyagolható hatást gyakorol a léghőmérsékletre, ugyanis az átlagos füstrészecske mérete (átmérője) kisebb, mint 1,0 mm (Mee és Bartholic, 1979). Ez csökkenti a sugárzást a látható tartományban (0,4-0,7 mm), de csekély hatással van a hosszúhullámú hősugárzás terjedésére. Éppen ezért a felszínről felfelé irányuló hosszúhullámú sugárzás elnyelődés nélkül jut át a füstön. Következésképpen a füstnek csekély hatása van a felfelé vagy lefelé irányuló sugárzásra és így fagyvédelemben való alkalmazása is kis jelentőségű (Snyder és Melo-Abreu, 2005.).

Az alkalmazás technológiája

A leglényegesebb technológiai elem a begyújtás időpontja. Tekintettel arra, hogy a füst nagyon kevés kisugárzást tart vissza, a füstölést meg kell kezdeni már + 3-4 °C mellett. Ennek oka, hogy a füstöléssel nem lehet közvetlenül emelni az ültetvény hőmérsékletét, hanem csak valamelyest lassítani lehet a lehűlés ütemét. Sikeres védekezésre akkor van nagyobb esélyünk, ha minél hamarabb elkezdjük gátolni a kisugárzást. A füst eloltása akkor javasolható, miután a nedves hőmérséklet már meghaladta a kritikus hőmérsékletet, és folyamatosan növekvő.

A módszer hatékonysága, költsége, előnyei és korlátai

A füstölést alacsony költsége és egyszerűsége miatt számos ültetvényben alkalmazzák a mai napig is. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a módszer 1,0-1,5 °C-kal képes emelni az ültetvény hőmérsékletét. Mivel kevés hőt tart vissza, ennél jobb eredmény nem várható tőle. Gyenge hatásfoka miatt legfeljebb -3--4 °C-os lehűlésig lehet jó olyan fenológiai állapotban, ahol a -2--3 °C még nem nagyon okoz kárt. A füstöléses módszerek gyakorlatilag csak teljes szélcsend mellett működnek, a nagyon gyenge légmozgás még kedvezhet a füst terjedésének, de 2-3 m/s-nál erősebb légmozgás esetén nincs érdemi hatása, mert a termelt füst elhagyja a védett területet, illetve „felritkul” a terület fölött.

Azért alkalmazzák még a mai napig is számos ültetvényben, mert a legolcsóbb módszernek tekinthető, érdemi költsége alig számszerűsíthető, és a gazdálkodó elsősorban pszichés okok miatt veti be: tudni akarja, hogy ami lehetőségeitől telt, azt megtette a fagy ellen. Nagy áruértékű ültetvényben azonban nem alapozható erre a fagy elleni védekezés, mert hatásfoka rendkívül alacsony.

Dr. Apáti Ferenc

egyetemi docens, Debreceni Egyetem

alelnök, Fruitveb

 

Felhasznált irodalom:

Anda A.-Kocsis T. (2010): Agrometeorológiai és klimatológiai alapismeretek. Mezőgazda Kiadó. Budapest, 2010. ISBN 978-963-286-598-0
Anonym (2003): Frostschutzbehandlungen mit SEMPERFRESH-BIOFRESH®, Fachgebiet Obstbau der Forschungsanstalt Geisenheim, http://www.mnd.fh-wiesbaden.de/fag/gblb/ob/ob33.html. 2003.
Brunetti A. (2000): Altre esperienze di difesa realizzate in ambito nazionale. In.: Metodi di previsione e difesa dalle gelate tardive. (Szerk.: Zinoni, F. – Rossi F., Pitacco, A. – Brunetti A.) Kiadó: Gruppo Calderini edagricole. Bologna, 2000. ISBN-88-206-4738-9. 151-159. p.
Dierend, W. (2009): Frostschäden. In.: Kulturschuzeinrichtungen im Obstbau. Eugen Ulmer Verlag. Stuttgart, 2009. ISBN 978-3-8001-5430-2. 22.-23. p.
Dunkel Z. (1997): A légkör. In.: Meteorológia mezőgazdáknak, kertészeknek, erdészeknek. (Szerk.: Szász G.-Tőkei L.). Mezőgazda Kiadó. Budapest, 1997. 7-26. p.
Dunkel Z. (1997): A fény hatása a növényre. In.: Meteorológia mezőgazdáknak, kertészeknek, erdészeknek. (Szerk.: Szász G.-Tőkei L.). Mezőgazda Kiadó. Budapest, 1997. 376-390. p.
Engel, A. (2002): Frostschutz im Obstbau. Obstbau 3/2002, S. 116–120,
Gonda I. (2012): Intenzív cseresznye művelési rendszerek itthon és a nagyvilágban. DE AGTC. Debrecen, 2012. ISBN 978-615-5183-21-8
Gonda I. (2012): Precíziós almatermesztési technológia. DE AGTC. Debrecen, 2012. ISBN 978-615-5183-27-0
Gonda I.-Fülep I. (2011): Az almatermesztés technológiája. DE AGTC. Debrecen, 2011. ISBN 978-615-5183-00-3
Kilkenbäumer, F. (1964): Frostschadenverhütung. In.: Obstbau – Grundlagen, Anbau und Betrieb. Verlag Paul Prey. Berlin, 1964. 196-201. p.
Köhler, H. (2002.): Frostabwehr. In.: Lucas’Anleitung zum Obstbau. (Szerk.:Winter,F.) Eugen Ulmer Verlag. Stuttgart, 2002. ISBN 3-8001-5545-1. 248-252. p.
Köpcke (2012): Frostbekämpfung. Obstbauversuchsanstalt Jork. www.esteburg.de
Lakatos L.-Hadvári M.-Szél J.-Gonda I.-Szabó Z.-Soltész M.-Sun Z.-Zhang J.-Nyéki J.-Szukics J. (2012): Technologies developed to avoid frost damages caused by late frost during bloom int he fruit growing regions of Siófok and Debrecen. In.: International Journal of Horticultural Science. 2012. 18 (2). 99-105. p.
Lakatos L.-Hadvári M.-Szél J.-Gonda I.-Szabó Z.-Soltész M.-Sun Z.-Zhang J.-Nyéki J.-Szukics J. (2012): Technologies developed to avoid frost damages caused by late frost during bloom int he fruit growing regions of Siófok and Debrecen. In.: International Journal of Horticultural Science. HU ISSN 1585-0404. 2012. 18 (2). 99-105. p.
Lakatos L.-Fieszl Cs.-Sun Z.-Zhang J.-Szabó Z.-Soltész M.-Nyéki J. (2012): Temporal changes of the frequency of spring frost damages int he main fruit growing regions in Western Hungary and East Hungary. In.: International Journal of Horticultural Science. HU ISSN 1585-0404. 2012. 18 (2). 81-87. p.
Lakatos L.-Ancza E.-Szél J.-Soltész M.-Szabó Z.-Nyéki J. (2011): The tests of effectiveness of Frostbuster under excessive weather conditions in an apricot plantation. In.: International Journal of Horticultural Science. HU ISSN 1585-0404. 2011. 17 (4-5). 87-91. p.
Láng I.-Csete L.-Jolánkai M. (2007): A globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok. Szaktudás Kiadó Ház. Budapest, 2007. ISBN 978-963-9736-17-7.
Leumann, R. – Boosschweiz, J.: Frostbekämpfung bei Kirschen. Obst-Weinbau Nr. 4/2004. 11-13. p.
Mika J. (1997): Klímaváltozás: hazai sajátosságok, ökológiai követelmények. In.: Meteorológia mezőgazdáknak, kertészeknek, erdészeknek. (Szerk.: Szász G.-Tőkei L.). Mezőgazda Kiadó. Budapest, 1997. 376-390. p.
Nyéki J.-Soltész M.-Szabó Z. (2011): Intenzív cseresznyetermesztés. DE AGTC-KF KFK. Debrecen, 2012. ISBN 978-963-9732-96-4
Papp J. (2004): A gyümölcsök termesztése 2. Mezőgazda Kiadó. Budapest, 2004. ISBN 963-286-284-8
Rossi, F.-Facini, O.-Bartolozzi, F. (2000) Suscettibilita dei fruttiferi. In.: Metodi di previsione e difesa dalle gelate tardive. (Szerk.: Zinoni, F. – Rossi F., Pitacco, A. – Brunetti A.) Kiadó: Gruppo Calderini edagricole. Bologna, 2000. ISBN-88-206-4738-9. 27-46. p.
SBOW (2009).: Südtiroler Beratungsring für Obst- und Weinbau. Leitfaden 2009. 58-60. p.
Snyder L. R. – J.P. de Melo-Abreu (2005): Frost Protection: fundamentals, practice and economics. Volume 1. FAO, 2005. Róma. 1-126. p. http://www.fao.org/docrep/008/y7223e/y7223e07.htm
Snyder L. R. – J.P. de Melo-Abreu – Matulich, S. (2005): Frost Protection: fundamentals, practice and economics. Volume 2. FAO, 2005. Róma. 1-72. p. http://www.fao.org/docrep/008/y7223e/y7223e07.htm
Soltész M. (1997): Integrált gyümölcstermesztés. Mezőgazda Kiadó. Budapest, 1997. ISBN 963-7362-85-1
Soltész M.-Nyéki J.-Szabó Z.-Lakatos L.-Racskó J.-Holb I.-Thurzó S. (2006): Az éghajlat- és időjárás-vátozás alkalmazkodási stratégiája a gyümölcstermelésben. In.: Klímaváltozás és a magyarországi kertgazdaság. (Szerk.: Csete L.-Nyéki J.) Budapest, 2006. ISBN 963-229-355-X.
Soltész M.-Nyéki J.-Szabó Z. (2010): A magyarországi gyümölcstermesztés biztonsága. DE AGTC-KF KFK. Debrecen, 2010.
Steinbauer (2012): Wirksame Methoden zur Abwehr von Blütenfrösten. http://www.obstwein-technik.eu/1020/Details?fachbeitragID=257
Szabó Z. (2011): Az alma fagyvédelmi és színező öntözése. In.: Almaültetvények vízkészlet-gazdálkodása. (Szerk.: Tamás J.) DE AGTC – KF KFK., Debrecen, 2011. ISBN 978-963-9732-99-5. 243-256. p.
Szabó Z (2002): Csonthéjas gyümölcsűek termésbiztonságának egyes tényezői. Akadémiai Doktori értekezés. Budapest, 2002.
Szalay L (2001): Kajszi- és őszibarack-fajták fagy- és téltűrése. Doktori (Ph.D.) értekezés. Budapest, 2001.
Szász G. (1997a): A tavaszi fagyok kialakulása és gyakoriságuk. In.: Meteorológia mezőgazdáknak, kertészeknek, erdészeknek. (Szerk.: Szász G.-Tőkei L.). Mezőgazda Kiadó. Budapest, 1997. 400-408. p.
Szász G. (1997b): A fagyveszély előrejelzésének módszerei. In.: Meteorológia mezőgazdáknak, kertészeknek, erdészeknek. (Szerk.: Szász G.-Tőkei L.). Mezőgazda Kiadó. Budapest, 1997. 408-410. p.
Szász G. (1997c): A párolgás. In.: Meteorológia mezőgazdáknak, kertészeknek, erdészeknek. (Szerk.: Szász G.-Tőkei L.). Mezőgazda Kiadó. Budapest, 1997. 141-163. p.
Szász és Tőkei (1997). A levegő hőmérséklete. Meteorológia mezőgazdáknak, kertészeknek, erdészeknek. (Szerk.: Szász G.-Tőkei L.). Mezőgazda Kiadó. Budapest, 1997. 68-73. p.
Tamás J. (2011): Almaültetvények vízkészlet-gazdálkodása. DE AGTC – KF KFK., Debrecen, 2011. ISBN 978-963-9732-99-5.
Tóth Á. (2007): A XXI. Század öntözőrendszerei. Visionmaster Stúdió. ISBN 963-219-997-9. Gödöllő, 2007.
Tréner Kft. (2012). Gyümölcsösök fagyvédelme helikopteres légkeveréssel. Összefoglaló a kísérleti eredményekről. Debrecen, 2012.
Varga-Haszonits (1987): Agrometeorológiai információk és hasznosításuk. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest, 1987. ISBN 963-232-473-0. 28-35. p., 65-79. p., 156-159. p., 214-225. p.
Zinoni, F. – Anconelli, S. – Reggidori, G. – Spasa, G. (2000): Caratteristiche degli impianti di difesa. In.: Metodi di previsione e difesa dalle gelate tardive. (Szerk.: Zinoni, F. – Rossi F., Pitacco, A. – Brunetti A.) Kiadó: Gruppo Calderini edagricole. Bologna, 2000. ISBN-88-206-4738-9. 105-119. p.
Zinoni, F. – Anconelli, S. – Reggidori, G. – Spasa, G. (2000): Caratteristiche degli impianti di difesa. In.: Metodi di previsione e difesa dalle gelate tardive. (Szerk.: Zinoni, F. – Rossi F., Pitacco, A. – Brunetti A.) Kiadó: Gruppo Calderini edagricole. Bologna, 2000. ISBN-88-206-4738-9. 124-133. p.
Z. Kiss L. (2003): A gyümölcstermesztés, -tárolás és -értékesítés szervezése és ökonómiája. Mezőgazda Kiadó. Budapest, 2003. ISBN 963-286-082-